Bejelentkezés



Időjárás

Szavazás

Értékelje a sugásfürdői sípályát!

Üzenőfal

Legújabb üzenet: 1 éve, 5 hónapja
  • Ceglédi Csaba:
    Eltelt 9 nap de senkitől válasz nem érkezett.Mi itt Magyarhonban kicsit pörgősebbek vagyunk.Kösz
  • Ceglédi Csaba:
    Valami miatt a telefonszámok nem mennek át.0040267313649,0040267325679,
  • Ceglédi Csaba:
    A telefonszámok még egyszer:0040267313649,0040267325679,a kislányukat Babának szólítottuk,ma kb.27 éves.Nevem Ceglédi Csaba 7400.Kaposvár Tallián Gy. u.50.0036209477519.email:cegcsaba@gmail.com segítségüket köszönöm !
  • Ceglédi Csaba:
    családot.A telefonszámuk a régi így nem kapcsolható.A telefonszámok a következők:0040267313649,0040267325679,a Posta biztos tudja,hogy ezen számok mire változtak.A hölgy neve Costa Teréz a férje román,Doru-nak szólítottuk a kisleányt Bab
  • Ceglédi Csaba:
    Tisztelt Városlakók!A segítségüket kérném egy személy ill. a családja felkutatásában.Kb. 15 éve felejthetetlen napokat töltöttünk a városukhoz közeli Sugasfürdő erdészházában.Pár éve hiába próbálom felkutatni az akkori ismerős

Csak regisztrált felhasználók küldhetnek üzenetet

A nap képe

A nap képe
Kezdőlap » Hírek » Közélet

Amikor ránézek egy jó cipőre, a vér megmozdul bennem (Magánvállalkozás)

Olvasóink értékelése: / 0
Értékelés:
2015. március 04. szerda, 09:11
Kategória: Közélet
 

Balázs József két cipőjavító és -készítő műhelyt működtet Sepsiszentgyörgyön. A lassan nyugdíjaskorú mester Kolozsváron inasként tanulta a szakmát, s bár eredetileg lószerszámkészítő akart lenni, a cipészmesterséget nagyon megszerette. Amikor ránézek egy jó cipőre, a vér megmozdul bennem – vallja magáról. Sepsiszentgyörgyi műhelyében – miközben több ügyfele is bekopogott – a cipészszakma mai esélyeiről beszélgettünk.

A szerző felvétele– Van-e becsülete manapság a szakmának?

– Becsülete van, mert sokan jönnek ma is, hogy ezt vagy azt a cipőt meg kell javítani. Sok mesterség eltűnt már, mi pedig még élünk. De a fiatalok nem nagyon tolongnak, hogy megtanulják a mesterséget. Hirdettem a lehetőséget, jöttek is, de nem azt kérdezték először, hogy milyen a szakma, hanem hogy mennyit lehet vele keresni. Pedig egy mesterség az életben a legnagyobb dolog, s ha nem szereted, semmit nem tudsz vele kezdeni. Tudom, a mi időnkben a gyermekeket azzal ijesztgették, hogyha nem tanulsz, suszterinasnak adunk...

– A fiatalokat ugyan nem érdekli, de azért lehet forgalmas manapság is egy cipészműhely.

– Lehet, mert amíg az ember mozog, a szíve s lelke él, mindig cipőben fog járni. Főleg nálunk, ahol szegénység van, s ahol legtöbb cipőt javítani a turkálóból hozzák. Mert ott szinte mindenik olyan, hogy javításra szorul. De azokat legalább meg lehet javítani, mert használtan még lehet találni jó bőrcipőt is. A kommunizmusban szövetkezeti rendszerben működtek a javítóműhelyek, ahol igazi hagyományos bőrlábbelit készítettünk, javítottunk. Ma már nemcsak a talpa, hanem a felső része is műanyagból van, azon nincs, amit javítani.

– Meg lehet élni a cipőjavításból?

– Ha jól dolgozol, meg lehet élni. S ezért nem értem, hogy miért nincs lehetősége a fiataloknak arra, hogy szakiskolában valós szakmát tanuljanak. Pedig szerintem volnának olyan gyerekek, akik nem kívánnak továbbtanulni, nyolc osztály után egy-két év alatt megtanulnák a mesterséget.

– Idézzük fel, Balázs Józsefnek hogyan indult a pályafutása?

– Szászrégenben születtem, hatan voltunk testvé­rek, édesapám a kollektívben dolgozott kovács- és kerekesmesterként, s én, amióta eszemet tudom, hámosnak készültem. Nagyon szerettem a lovakat, iskolába menet, ha egy lovat láttam, addig követtem, amíg el nem térült, még el is késtem az iskolából. Az volt minden vágyam, hogy nyerget, hámot készítsek. Apukám biztatott, hogy legyek kovács, de én nem szerettem, mert örökké mocskos, zsíros volt a keze, a nagy csipeszek, minden. Kértem, hogy vigyen Kolozs­várra a cipőgyárba, szakiskolába. Akkor még Herbák János volt a neve, nem Clu­jana. Apukám elvitt, de a hámosoknál már nem volt hely, csak a cipészeknél. Két évet végeztem, a gyárban inaskodtam, aztán külön kilenc hónapos szakképesítést kellett elvégezni. Délelőtt gyakorlatoztunk az idős cipészek mellett, délután két elméleti órát tartottak. Ott megszerettem a cipészkedést, nagyon jó mestereink voltak.

– Hol állt munkába?

– A régeni sportszergyárban, IPM Sportulban. A hatvanas években egyetlen ilyen vállalat működött. 1978-ig dolgoztam ott, egy évre rá kerültem Szent­györgyre, a múzeummal szemben bakancsokat készítettünk egy előpataki gyárnak, majd a szövetkezetnél alkalmaztak. Az­tán a kilencvenes években indultam magánúton, egyéni vállalkozóként. A régi nagy szövetkezetből semmi nem maradt, már akkor látszott ez, muszáj volt lépni.

– Mi a jövő?

– Ha így megy tovább, a szakemberek kihalnak. Még egy pár évig visszük, de akik nálam tanultak, vagy haton, azok közül csak egy maradt itthon, a szakmában. Én amed­dig bírom, dolgozom, s hátha mégis lesznek követők.

Forrás: Háromszék Napilap (www.3szek.ro)


 

Hozzászólások
  • Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást!
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés

Eseménynaptár

Hamarosan

Nincs esemény

Heti

2019. szeptember 18., 18:00
Bibliaóra
A hét összes eseménye »

Önök írták

Szennyes-teregetés 2013. december 05. csütörtök, 15:45
Írta: hon hunor

Megbotránkozva olvastam minap a Háromszékben Kádár Gyula polgártársam álláspontját városi tanácsunk ama bölcs határozatával kapcsolatosan, mely szerint városunk területén tilos lett a nyilvános ruhaszárítás.

Bővebben » Olvasói hírek »

Önök küldték

Állomás negyed
Állomás negyed
Küldő: Ráduly Attila
Az önök képgalériája »

Sepsi-piac

Legfrissebb hirdetések
Médiapartnerek:
Háromszék
preload preload preload preload