A találkozások ünnepe (Szent György-napok) - PROGRAMTERVEZET(!) |
| 2009. március 20. péntek, 09:41 | |
| Kategória: Szent György Napok 2009 | |
|
Az április 19—26. között tartandó Szent György-napoknak szeretnének új fényt adni, visszahozni a kilencvenes évek hangulatát, a városnapokat a találkozások ünnepévé tenni — jelentette ki Grubisics Levente, a rendezvénysorozat főszervezője.
A hagyományosan vasárnap este koncerttel kezdődő Szent György-napok első feléről, a kulturális csonka hétről egyelőre nem sokat tudni, még a nyitórendezvény helyszíne és a koncertet adó együttes kiléte is ismeretlen, miként a további események zöme is — ezekről még folynak az egyeztetések, azaz a válogatás az ajánlatokból. A hét végi sokadalom programját viszont többé-kevésbé véglegesítették, legalábbis a zenei részét. A sztármeghívottak neve ismert: Koncz Zsuzsa, Holograf, Boney M, Moby Dick, Balcan Fanatic, mellettük még néhány együttes lép fel, azonban a színpadokon nem lesz egész napos program, csupán délutántól éjszakáig, és csak koncertek. A Szent György-napok legkidolgozottabb része a zenei, a három napot valamennyire tematizálták is, a péntek diszkósabb jellegű, a szombat rockos (a Dózsa Klubban Rock Hangár lesz), a vasárnap inkább a klasszikus zenéé, opera és musical-összeállítás is szerepel a kínálatban Dancs Annamari és Tarján Pál előadásában, péntek és szombat éjszaka pedig utcabált szerveznek, a retrózenét egy lemezlovas, másnap a Bumeráng szolgáltatja. Változik az egyik főszínpad helye is, a Szent György téri marad, a színház előttit viszont felköltöztetik a prefektúra előtti lépcsőkre, tribünként az egész Bazár előtti rész szolgál. Az Erzsébet parkban csupán a kézművesek és a vásári színpad kap helyet, a kirakóvásárt a belvárosi központi tömbön állítják fel (Korzó—Gróf Mikó Imre utca—1918. December 1. út, vissza a színház sarkáig), ide telepítik a lacikonyhákat is. Ezek helyének megszerzésében elsőbbséget élveznek a helyi, majd a háromszéki vállalkozók, műanyag székek-asztalok használatát megtiltották, viszont elvárják tőlük koktélbárok felállítását. Helyi tévéadó nem lévén, a két színpad eseményeit élőben interneten a www.sepsiszentgyorgy.ro honlapon közvetítik. A színpadok mellé egyébként kivetítőket is felállítanak. A vasárnap esti tűzijáték a megszokottnál később, fél tizenegykor kezdődik. Forrás: Háromszék Napilap (www.3szek.ro) Az programtervezet alábbi címen elérhető: PROGRAMTERVEZET |
|

1 EUR = 4.2723 RON
A városvezetés cserélődvén, a Szent György-napok szervezőgárdája is változott, s ezáltal a rendezvény is: két részre tagolt szerkezetén kívül majdnem minden másképp lesz idén, mint tavalyig, a szervező csapat ugyanis sokat ad a látványra és az "ütős programra".


