Emeld fel fejedet büszke nép (Uzoni megemlékezés)

Nyomtatás
2004. augusztus 02. hétfő, 02:00
Írta: Administrator   
Kategória: Archív
 
Az első és második világháborús elesettekre, foglyokra, túlélőkre emlékezett vasárnap Uzon népe. Az uzoni református templomban tartott ünnepi istentiszteleten Ungvári Barna-András lelkipásztor elmondta, „nem csodálkozhatunk azon, hogy a két háború után megindult a kivándorlás, és ez a nép fejlesütve járt, mert nem tudott felocsúdni abból a veszteségből, ami őt érte, sokan azt hitték le lehet törölni a föld felszínéről a magyar népet”.

Akik túlélték a háborúkat, internálótáborokat, azoknak volt hitük és reménységük, mondta a lelkész, hozzátette, Isten üzenete az elcsüggedt népnek az életet jelentheti. Ungvári Barna-András szerint nem elég csak várni és reménykedni, tenni is kell, kérni és imádkozni, ez, ami ma minket megtarthat. Uzonból hatvannyolcan az első, ötvenötön pedig a második világháborúban haltak meg, de voltak olyanok is, akik a fogság után hazatértek és itthoni földben pihentek meg, közölte a lelkipásztor.
Az istentiszteletet követően Két világégés, kétszeri honvesztés címmel tartott előadást Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató, aki történelmi visszapillantójában kiemelte, büszkék lehetnek a falu lakói, hiszen sem Magyarországon Rákosi Mátyás diktátorsága idején, sem a Kárpát-medence magyar lakta vidékein a szocializmusnak mondott rémálom idején sehol nem volt a világháborús hősöknek emlékművük, csak az uzoniaknak.
Kegyelettel hajtunk fejet a harctereken elhunytak illetve a háborút túlélő veteránok előtt – mondta beszédében Ráduly István uzoni polgármester, aki szerint imádkoznunk kell azért, hogy a két világégéshez hasonló borzalmak többet soha ne fordulhassanak elő.
A veteránok nevében idős Bodali Mihály felolvasta a Don-kanyarból 1944-ben hazatért bajtársának A honvéd sírja című versét, majd az uzoni fiatalok rövid műsort mutattak be Emeld fel fejedet büszke nép címmel.
A magyar himnusz eléneklése után az Atlantisz fúvószenekar akkordjaira vonult a gyülekezet az első és második világháborús elesettek emlékművéhez, amelynek talapzatára a kegyelet virágai kerültek. A székely himnusszal ért véget a tiszteletadás, majd a parókia udvarán szeretetvendégség zárta a megemlékező rendezvényt.

Nagy Zsuzsanna