Névváltoztatásáról

Nyomtatás
2009. március 06. péntek, 13:50
Írta: Pityu   
Kategória: 2008. november
 

Az olvasó joggal aggódhat.

Milyen újság következhet ilyen névvel? Sajnos semmi jót nem mondhatok.

Amint azt már kitalálhattátok, cinikus kor cinikus gyermekei, ez a semmitmondó (és még sorolhatnám, ha nem félnék a könyörtelen cenzúrától), szóval semmitmondó újságnév csakis a szerkesztőségtől származhat. Csermeken: a szó mögött alighanem egyéves múlt áll, valamint Décsei Kinga. Fékezhetetlen agyvelejű barátunkat (önéletrajzi mozzanat, a félzseni jobb lett volna) Szent György-napok* idején valami arra késztette, hogy búcsúzáskor így köszönjön: csermeken (utána sok-sok felkiáltójel, ugyanis hangosan mondta). Majd, mint valami katarzis után, a lány útnak indult, és több tengeri mérföld megtételével hazaért – gondoljunk a város szigetjellegére. Az ok fejtegetése, ami efféle érzékeny búcsúra késztette őt, csak ténykérdés.

Névváltásról
Névváltásról

Az újság, mint ötlet csak hónapokkal később ötlött fel az emberekben. Ezzel egyidőben felelevenedett a csermeken szó is, azzal a céllal, hogy ez legyen a neve. A válasz viszonylag (vagy kevésbé) egyöntetű volt: „ajjó lesz!”

Ám ebből csak ennyi maradt: jóa... Ugyanis a következő (ötödik) pénteken – bár ez nem világos, hogy mi után következő (ötödik) péntek ez, de azért errefele van egy ilyen rendigény, hogy hétfő, kedd meg így... – néhányan beültünk a Teinbe (vagy inkább kiültünk a kirakatba?) bizonyos tein tartalmú italt fogyasztani. Mindvégig azt hánytolgattuk, hogy mire tudnánk lecserélni a fent említett – már ha az olvasó standard módon kezeli a lapot -  újságnevet. Mondjuk ki, bátorság sem kell hozzá, hogy valószínűleg a tea erős kábító hatása alá kerültünk. Ami ezután következett, azt újdonsült kifejezésemmel élve kreatív unalomnak neveznék.

Mindehhez nem fűznék semmit, hacsak azt nem, amit már a legelején kellett volna, hogy a szófordulataim ellenére az olvasó maga alakítsa ki a saját véleményét a névről és ezzel párhuzamosan az újságról.

* merthogy Szent György-napok voltak