Ez aztán nem volt semmi!

Nyomtatás
2009. március 06. péntek, 14:07
Írta: Tóth Gödri Iringó   
Kategória: 2008. november
 

Bokajáték! Gyerünk, gyerünk! Nem állunk meg! Egy, két, há’ és magas térdemelés! – a gólyahét minden napja egy kis egészséges testmozgással kezdődött, amely eléggé kifárasztott, mégis feldobott bennünket, elűzte reggeli álmosságunkat.

Ez aztán nem volt semmi!Még csak ízlelgettük a kilencedik osztályt, amikor megkezdődött ez a tanárok réme hét, és kezdtük igazán kilencedikeseknek, liceumistáknak érezni magunkat.

Amikor megkaptuk a feladatok tájékoztatóját, izgalommal néztünk a kihívások elé, elkezdtük tervezgetni az előadásokat és körberohangáltuk az ismerőseinket, hogy nincs-e véletlenül egy szakadt farmerük, egy báli ruhájuk, frakkjuk vagy éppen egy fekete magas sarkújuk.

Mint többnyire minden csapatmunka, ez is hatalmas vitákkal kezdődött, elküldtük egymást melegebb éghajlatra, sértődötten a sarokba húzódtunk, vagy egyszerűen elsétáltunk. De mint mindig, rendeződtek a nézeteltérések,

elsimultak a viták, kipréseltünk magunkból egy-egy bocsánatot… És csak ekkor kezdődött igazán, jöttek a jobbnál-jobb ötletek, zsákokban cipeltük a ruhákat egymásnak, hordtuk a szénát és a kosarakat, nevettünk a kissé furcsa külsőnkön. Rohantunk le a szünetekre, hogy minél hamarabb megtudhassuk, almákat kell a vízből kihalásznunk, órákat kell keresgélnünk vagy éppenséggel a csatakiáltásunkat kell eladnunk. A hét végére már elég fáradtak voltunk, a sport és a reggeli tornák megtették hatásukat. Tűrve az izomlázat rohangáltunk fel-alá az iskolában. Tízórainkat órák elején és végén, egy-egy magasabb osztálytárs vagy jó kis padok takarásában fogyasztottuk el. A díjkiosztás után ki örömittasan, ki csalódottan bulizta végig az estét.

Mostanra tényleg mind megértettük, hogy ez a hét igazából nem a versenyről szólt. Úgy gondolom, hogy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, jobban megismertük társainkat, ,,hülyültünk’’ egy adagot és megízleltük, hogy milyen is lesz az elkövetkezendő négy év.